Fűmag
Fűmag

A hosszú rideg téli hónapok után, már mindenki türelmetlenül várja a tavasz megérkezését, a természet újjáéledését. Nincs is szebb látvány annál, mint amikor tavasszal kimehetünk a természetben és mindenhol zöld gyepfelületet láthatunk. A fűmag segítségével ugyanezt külső a hatást elérhetjük a saját udvarunkon, házunk körül is. Napjainkban rengeteg fűfajta van a piacon, van amelyik a szárazságot bírja, van amelyik az árnyékos helyeket kedveli jobban, mások strapabíróbbak amelyeket a futballpályák gyepesítésére használnak.Tovább olvasom

A Star Wars rajongók örülhetnek
A Star Wars rajongók örülhetnek

Mindenki tűkön ülve várja már az idei év karácsonyát, főleg a Star Wars rajongók, hiszen december 19-én kerül a mozikba a VII-es sorszámú rész. A rajongóknak még több okuk van örülni, hiszen arra is fény derült, hogy különálló Star Wars filmek is érkezni fognak a nem túl távoli jövőben, amelyek nem sorszámot kapnak, hanem antológiaként jelennek majd meg. Az már korábban kiderült, hogy az első ilyen független Star Wars film a Rogue One lesz, ami 2016 decemberében jelenik majd meg, de most az is kiderült, hogy miről szól majd.

 

Tovább olvasom


star warsKevés olyan film van a mozizás történetében, amelyet még évtizedekkel a megjelenése után is akkora érdeklődéssel követnének a rajongók, mint a Star Wars-t. Ez egy igazi kultusz film, amely különleges effektjeivel, valamint izgalmas történeteivel már milliókat csábított a mozivásznak és televízió képernyője elé.

A hírek szerint pedig hamarosan itt a folytatás. Állítólag még ebben az évben megjelenik a Csillagok háborújának a hetedik része, mely szintén bővelkedik majd akcióban. A tervek szerint december közepén fog megjelenni az amerikai mozikban, majd néhány napra rá már nálunk is vetítetni fogják. Tovább olvasom

Opencart webáruház készítés
Opencart webáruház készítés
Az Opencart webáruház tervezésével ma már egyre többen foglalkoznak. Az újabb fejlesztéseknek köszönhetően ma már nagyszerű megoldásokkal tudunk találkozni, amelyek segítségével még szebbé lehet tenni egy webáruház külsejét, arról nem is beszélve, hogy számtalan új modul került beépítésre. Az Opencart webáruház készítés és tervezés külső modulok segítségével történik. A modul telepítő eszköz használata nem egyszerű, így aki elsőnek fut neki, annak előbb biztos komoly fejtörést fog okozni. Az Opencart webáruház készítés során a vqmod fájlok már más néven érhetőek el. Ezeket ezentúl módosítások nevű menüből tudjuk mozgatni. Természetesen a modulok helye is megváltozott. Az új Opencartban már a beállítások menüből tudjuk elérni.
Tovább olvasom

fékkar
fékkar
Motorkerékpárok esetén speciális sport fékekre van szükségünk, így tudunk megfelelő tapadást biztosítani. A féktárcsa és az egyéb fékhez tartozó alkatrészek egy külön kategóriát képeznek. Ezek különleges marásokkal, fúrásokkal rendelkeznek, aminek köszönhetően nagyban megnövelték azok tapadási értékét. Azok számára elengedhetetlen, akik sportosan vezetnek. A fékkar olyan alapanyagból külső készül, amelyik bírja a nagyobb hő-terhelést, hiszen csak így tud minden körülmények között megfelelő működtetést biztosítani.
Tovább olvasom

Felújítás alatt a Széchenyi-mauzóleum
Felújítás alatt a Széchenyi-mauzóleum

Az idei év (2015) nyarának közepére fejeződik majd be minden jel szerint, a Széchenyi-mauzóleum felújítása. Csak április elsején kezdődhetett meg a rekonstrukció, ami az utolsó pillanatnak is tekinthető. Amiatt lehetett csak ilyen későn elkezdeni a munkálatokat, mert a mauzóleum alagsori része nagyon nedvesedett, ami a sírok mellett az épület teljes szerkezetét is veszélyeztette. A Széchenyi-mauzóleum a Nemzeti Sírkertben található, amiben a család számos tagja mellett, maga Széchenyi István is nyugszik.

Tovább olvasom

Elegáns beltéri ajtó
Elegáns beltéri ajtó

A lakás egyik legfontosabb eleme a nyílászáró. A tökéletesen szigetelő nyílászárók rengeteg pénzt takaríthatnak meg nekünk és sok kellemetlenségtől is megóvnak. Továbbá, egy beltéri ajtó dekorációs funkcióval külső is rendelkezhet.

Olyan ajtót kell választani, ami stílusában illeszkedik a lakás berendezéseihez, különben az összhang nem lesz tökéletes. Ha Ön is lakásépítés vagy felújítás előtt áll és szeretné lecserélni a nyílászárókat valami modern, elegáns darabra, akkor keresse fel a Tisza Ajtó Kft. bemutatótermeit Budapesten vagy Debrecenben, esetleg böngésszen a cég honlapján.Tovább olvasom

A PR cikkek ára külső
A PR cikkek ára

Szövegírásra keresi a megfelelő embereket, de nem tudja, hogy milyen céget lenne érdemes megbízni? Fontosnak tartja a kreativitást, hogy az valóban olyan színvonalat kapjon a pénzéért, amilyet el is vár? PR cikk elhelyezés terén széles választékkal találkozhatnak az érdeklődők és ennek megfelelően az árak is rendkívül változóak. Amit érdemes már az elején tisztán látni, hogy az „olcsó húsnak híg a leve” a területre kifejezetten igaz. Mivel a cégnek megítélése múlhat egy-egy rosszul megfogalmazott PR cikken, így valóban nem mindegy kikkel dolgoztat.

Tovább olvasom

Kiváló minőségű szivattyúk
Kiváló minőségű szivattyúk

Egyre nagyobbak az elvárások a különböző készülékekkel kapcsolatban, amelyeket a szakembereknek egyre specifikusabban kell elkészíteniük. A szivattyúk speciális változatai külső is megjelentek, amelyeket leginkább az iparban hasznosítanak. Vannak klasszikus, hagyományos szivattyúk, amelyeket felhasználnak úgy házi, mint ipari környezetben, de ezek mellett egyre több olyan is van, amelyik valamilyen speciális igényt elégít ki. Van egy lényeges elvárás, ami miatt egyedi a gyártás, ennek figyelembe vételével tervezik meg és készítik el az ilyen különleges szivattyúkat a szakemberek.

Tovább olvasom

Jó szórakozás a vitorlázás a Balatonon
Jó szórakozás a vitorlázás a Balatonon

A magyar tenger igen népszerű a turisták körében. Úgy a belföldi, mint a külföldi pihenni vágyók szívesen töltik a nyári szabadságot a Balaton partján. Tegye még különlegesebbé a szünidőt, hiszen egy vitorlázás a Balatonon megkoronázhatja a nyári külső emlékeket!

Ez remek alkalom lehet családi nyaralások alkalmával is, vagy kisebb baráti társaságok számára. Hajózási tapasztalatokra sincs szükség, hiszen ha nem rendelkezik megfelelő hajóvezetői engedéllyel, akkor kapitánnyal együtt is bérelhet vitorlást. Tovább olvasom

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás