Hasznos otthon egy asztalos műhely

asztalos műhely

A téli időszak nagyon sok olyan lehetőséget rejt magában, amit megéri okosan kihasználni. A legtöbben ilyenkor csak ülnek a televízió képernyője előtt és néznek valamilyen sorozatot, esetleg az internetet böngészik. Némi tervezéssel ugyan, de felépíthető egy olyan kiváló asztalos műhely, ahol igazi csodák születhetnek. Ha valakinek van készsége hozzá és nem akarja a napjait semmittevéssel tölteni, akkor érdemes belefognia a garázs vagy egy üres helyiség átalakításába. Mindenképpen fontos a megfelelő világítás, a jó szellőzés és a kiváló szerszámok jelenléte.

Egy otthoni műhelyben a bútor felújítás saját kezűleg sem jelent majd problémát

Ahogy a híres idézet is tartja, dolgozni, csak lassan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Természetesen mindig más, amikor valaki a megélhetése miatt végez el bizonyos munkákat vagy teszi azt azért, mert örömét leli bennük, ahogy például a bútor felújítás saját kezűleg történhet. A két dolog nem zárja ki feltétlenül egymást, de a lelkesedésben esetenként óriási különbség lehet. Amit muszájból végez az ember, az gyakran megöli a lelket és tönkreteszi a kreativitást.

Ellenben, ha az ihlet csak úgy érkezik, akkor minden gördülékenyen halad. Az idő lassan és nagyon hasznosan telik, a végeredmény pedig garantáltan nem marad el. A praktikumról sem szabad ilyen esetekben megfeledkezni, mert kár lenne kidobni olyan szekrényeket, amik még évtizedekig kiválóan tehetik a dolgukat, csak azért, mert kicsit kopottabbak vagy a megereszkedett polcok kitámasztást igényelnek. A bútor felújítás saját kezűleg igazi konstruktív tevékenység, amivel komoly összeg megtakarítható. Lássuk, hogy ehhez milyen helyiségre lesz szükség!

Az asztalos műhely célirányos kiépítése

Első lépésben meg kell határozni, hogy csak hobbi szinten fog történni a barkácsolás vagy megeshet, hogy idővel kereseti forrássá válik a szakma. Nem szabad félgőzzel belefogni a munkába, hiszen az gyorsan elveszi a kedvet. A teljes lendület viszont komoly hátszelet szolgáltat. Az asztalos műhely kulcsfontosságú része a jó felszereltség. A hagyományos kézi szerszámokon túl, amilyen a kalapács, véső, fűrész, ma már egyre inkább gépesített megoldásokra van szükség, a gyors és precíz kivitelezés érdekében.

Ennek megfelelően, elektromos gérvágók, gyaluk, körfűrészek, csiszológépek, esztergapadok szép számban megtalálhatóak a kínálatban. Szerencsére, a költségek könnyedén leszoríthatóak okos beszerzéssel. A munkaterületet érdemes tisztán tartani, ezért rendszeres szellőztetésre, valamint ipari porszívóra komoly szükség lesz, a seprűn és lapáton túl. Ha mindezen felszerelésnek elég hely jut, akkor a műhely készen áll a próbamunkára. A pontos igények idővel megmutatkoznak és utólag lehet azokhoz alkalmazkodni.

Mi lenne jobb egy próbamunkához, mint a bútor felújítás saját kezűleg?

Elhatároztuk magunkat, hogy kitanulunk egy új szakmát? Ehhez berendeztük a tökéletes helyszínt és nem marad más hátra, mint az első lépések megtétele a tényleges kivitelezés felé? A bútor felújítás saját kezűleg olyan feladat, amivel biztosan nem lőhetünk mellé. A gyakorlati tapasztalatszerzéshez érdemes kis lépésekkel elindulni. Sokkal egyszerűbb egy már kész konstrukciót kiváló állapotba hozni, mint mindent az alapoktól indítani. A feladat tehát adott. Találjuk meg a leginkább erre a célra megfelelő darabot!

A legtöbb lakásban biztosan akad egy TV asztal, esetleg konyhaszekrény, netán komód, ami már megszolgálta az idejét. A bútor felújítás saját kezűleg mindig az állapotfelméréssel kezdődik. Néha csak a festék kopott meg, míg máskor az ajtók, fiókok nem záródnak rendesen. Gyakran ereszkednek meg a polcok a sok terhelés miatt. A feladat tehát adott, csak neki kell látni.

Bútor felújítás saját kezűleg lassú lépésekkel

Elő a méteressel, a faanyaggal, a fűrészel és a csavarozóval! Ha valamely részek már nagyon nem felelnek meg az elvárásoknak, akkor azokat cserélni kell. A kitámasztással nagyban fokozható a teherbírás, csak mindig figyeljünk, hogy olyan helyre kerüljenek a tartóelemek, ahol alattuk szintén van valamilyen stabil rész. A csiszolópapír jó barátunk lesz, miközben a bútor felújítás saját kezűleg zajlik. A mestertapasszal sem szabad spórolni, főleg, ha egyes részek kirepedtek az évek során.

A régi festéket eltávolítani többnyire könnyű, majd utána jöhet az új réteg felvitele. Amennyiben semmit sem bíznánk a véletlenre, akkor tartsuk be a pontos utasításokat és a festékréteget mindig zárjuk le lakkal, ami a kellő csillogás mellett, a nedvességgel szembeni ellenállóságot is biztosítja. A bútor felújítás saját kezűleg akkor lesz kellően sikeres, ha nem akarunk félmunkát végezni. A fogantyúkat, gombokat szintén cseréljük le! Ezeket megvásárolhatjuk, de saját magunk is elkészíthetjük. Bátran adjunk az egyediségre és ne a divatot kövessük, mert így tényleg sajátos stílust hozhatunk ki, az amúgy tucat-termékekből!

seditor