A kata adó változások megismerése

Számos kata adó változás
Számos kata adó változás

Ebben az évben több törvénymódosításra is sor került a katában, amelyekre nagy hangsúlyt kell fektetnie mindenkinek, főleg a cégeknek és az egyéni vállalkozóknak természetesen, akik közvetlenül érintettek e tekintetben. A kata adó törvények megváltoztak sok tekintetben, például az adótartozással kapcsolatban is. Különbséget kell tenni minden területen a kata adóváltozásokat szem előtt tartva a 2014. december 31-ig érvényes, valamint a 2015. január 1-től érvényben lévő törvények között.

 

A tavalyi év utolsó napjáig megszűnt a kata alanyiság abban az esetben, ha az adózó cégnek/személynek 100 ezer forintnál nagyobb adótartozása volt a negyedév utolsó napján. Emiatt az adózónak nagyon kellett figyelnie a különböző folyamatokat, hogy a tartozás nehogy meghaladja ezt az összeget. Ezzel szemben az idei év első napjától enyhítettek valamelyest ezen a törvényen, kizárólag az év utolsó napján van szükség arra, hogy az adózó megfeleljen ezeknek a feltételeknek. A kata adó vonatkozásairól rengeteg hasznos információt el lehet olvasni az adokultura.hu oldalon.

Bombagyar