Önálló Star Wars filmek jönnek

A Star Wars rajongók örülhetnek
A Star Wars rajongók örülhetnek

Mindenki tűkön ülve várja már az idei év karácsonyát, főleg a Star Wars rajongók, hiszen december 19-én kerül a mozikba a VII-es sorszámú rész. A rajongóknak még több okuk van örülni, hiszen arra is fény derült, hogy különálló Star Wars filmek is érkezni fognak a nem túl távoli jövőben, amelyek nem sorszámot kapnak, hanem antológiaként jelennek majd meg. Az már korábban kiderült, hogy az első ilyen független Star Wars film a Rogue One lesz, ami 2016 decemberében jelenik majd meg, de most az is kiderült, hogy miről szól majd.

 

Igaznak minősültek a pletykák, hiszen valóban a Halálcsillag terveinek ellopásáról fog szólni ez a film. A rendező Gereth Edwards (Godzilla) lesz, aki személyesen osztotta meg a hírt a közönséggel, mellette pedig egy rövid teasert is levetítettek. Idő szempontjából, a film a harmadik és a negyedik között játszódik, utóbbihoz lesz közelebb. A történet a lázadók egy csoportjáról szól, akik szinte lehetetlen küldetésre vállalkoznak. Az is kiderült nemrég, hogy Boba Fett, a legendás fejvadász is saját filmet kap, ami szintén antológiaként kerül be a sorba, nem pedig sorszámozott Star Wars filmként.

 

Ez lesz a második különálló film, ami szintén két számozott rész közé kerül időrendi sorrendben, amely az Antológia-filmek nevet kapták. Úgy tűnt, hogy ezt a filmet Josh Trank rendezi majd, ám a tervek megváltoztak, hiszen kirúgták a projektből. A tervek szerint 2018. májusában kerül majd a mozikba ez a film, így 2019-ig minden évben egy új Star Wars filmet kaphatnak a rajongók.

Print Friendly, PDF & Email

admin