KAPCSOLD BE A JAVASCRIPTET, ÁZZE!!

Hol élsz te, 1995-ben?






részletes kereso »

blogok
észraktár
jótékonykodj
kommuna
nemzeti
szponzoraink
Goldstein néni védelmében
Blog - Blogin
2008 április 8. 08:26:00
A fűszeres Goldstein néni mitsem tud a világban pattanásig feszülő húrról: ő csak azt tudja, hogy félnie kell a bakancsosoktól, mert azok vitték el a családtagjait, akiket talán soha többé nem látott. Szándékosan szítják benne a parazsat, szándékosan hevítik föl benne a félelmet a médiában harsogó hívószavakkal, mert a félelemben élő ember könnyen irányítható, könnyen kihasználható. Az igazság az, hogy a holokausztnak nevezett történelmi folyamat során éppen az ilyen szegény Goldstein néniket vitte el a zsidó nagytőke (a 300-ak tanácsából Sir Henry Deterding és a Samuel család) által is támogatott náci párt, majd halt meg tífuszban vagy a cigány kápók kegyetlenségei miatt. Goldstein néni emlékét mindannyian tiszteljük, a halálát szörnyűnek tartjuk, bűntelenségét elismerjük. Őt éppenséggel azok gyalázzák úton-útfélen, akik hamis indokokkal, jogtalanul kárpótlásokat követelnek, kihasználnak egy szerencsétlen és jelenleg fölnagyított történelmi eseményt. Saját halottaikon táncolnak és nyerészkednek, méghozzá úgy, hogy semmiféle Goldstein néni vagy az ő családja nem tud az egészről semmit sem.

Amikor a nyilasok nevében zsidó tisztek fajtársaikat lőtték a Dunába, pontosan tudták, hogy mit tesznek. Égő gyűlöletük sajátjaik iránt már a bibliai korból eredeztethető. Jack Bernstein eleinte cionista zsidó sem gondolta volna, hogy Izraelben egy rendőr azt kiáltja, miközben veri őt: bárcsak Hitler többet irtott volna ki belőletek. A szintén zsidó származású dr. Norman Finkelstein hiába holokauszttúlélők gyermeke, mégis megírta az általa holokausztiparnak nevezett kárpótlási pénzekre épülő üzletágról szóló eretnek könyvét Paul Rassinier soátúlélő is vett már részt holokausztrevizionista konferencián. Ezek az emberek és még sokan mások, köztük rabbik és még több túlélő érzi úgy, hogy tisztességtelenség folyik a világ Goldstein nénijeivel szemben. Fajelméletünk nem nekünk van, hanem azoknak, akik az országukba csak származási igazolvánnyal engednek letelepedni valakit.

Akiket begyűjtöttek, általában éppen azok voltak, akik semmit sem tudtak a judaizmus valódi arcáról, sokan közülük hazafiak, békés és hasznos állampolgárok voltak, sokan még az -ben is szolgáltak. Nem voltak részei a hevrosznak, annak a kilencven százaléknak, amely általában az askenáziakat jelenti. Nem gondolták, hogy felsőbbrendűek lennének, nem hitték, hogy őket bárki feláldozná a saját javáért: hogy a zsidó vallás álcájában pénzérdekek mozgassák. Az ultraortodox zsidók a mai napig ellenzik Izrael létét: a Talmud elmondja, hogy csak akkor alakulhat meg a zsidó állam, ha megérkezett az ő messiásuk. Akik a pénzt adták, a tőkével machináltak, nem kerültek a kis házakba, ahonnan kirángatták az öreg Goldsteinéket, hiszen egy bársonyszékben, a röhögéstől vadul rángatozó zsíros tokával számolgatták az összegyűlt hasznot.

Hazudik és ezen valódi gyilkosok cinkosa az, aki azt az egyébként irracionális és ostoba állítást fogalmazza meg, hogy mi mindösszesen azért neheztelnénk bárkire, mert ennek vagy annak születtek a szülei. A cigányokkal sem az a probléma, hogy sötétebb a bőrük, csak éppen ez különbözteti meg őket másoktól. A gyermekben még nincsenek faji kérdések: az óvodában a kaukázusi leül az afróval, együtt játszanak. A későbbi zavart kapcsolat táplálkozik valamiből, és az sem véletlen, hogy minél inkább keverik a rasszokat, annál parányibb a vakbuzgó emberbarátok csoportja. Kulturális ellentéteink, társadalmi megszokásaink különbözőek, azokat közelíteni lehet, de megalázni az embert hitében és elvrendszerében nem: pedig lassan sorvasztják mindazt, ami fontos, amiben régen hittünk, már alig emlékezünk rá. Hiába élünk már itt régóta, nem léteznek már a saját szabályaink, csak valami központi, mindenütt egyenlőnek hazudott szabályrendszert kényszerítenek ránk, amelyben emberi alkatunkból és történelmünkből kifolyóan is kényelmetlenül érezzük magunkat. Arról senki nem beszél, hogy ki találta ki ezt a rendszert, mit eredményez. Nincsen valódi válasz a legelemibb, legtisztább kérdésre: miért? Hiába a legegyszerűbb, a legerősebb kérdés is ez. Ettől lehet félni a leginkább, mert igazából éppen erre nem lehet és nem szabad válaszolniuk.

 82. Ungi2008-04-10 09:56:49 
 

Köszönöm a teljes körű választ a szóval kapcsolatban.
Egy kétséges ponttal kevesebb lett.

A jóslatban a konkrétumok az érdekesek, az ország kettészakadása, és a polgárháború, bár olyan mértékű pusztulást, mint amiről ott szó van, nem tudok elképzelni világháború nélkül.
A több nemzet részvétele a jóslatban benne is van.
A Bibliában is benne van a világvége – ezzel ér véget az Újszövetségi történet (az addigi kereszténységnek vége lesz, nagy társadalmi katasztrófa keretében), a Cion bölcsei is nagy háborút említ a világgyarmat programjával szembeni ellenállás esetén… Megvannak a sokak által követett forgatókönyvek, és az azok által kijelölt pályák. Irány a katasztrófa. Ehhez értenek a babók, és a követőik.
A Távol-Keleten még viszonylag normális a helyzet, mert ott nem ilyenek a vallási és ideológiai forgatókönyvek.

A jóslatnál maradva, Magyarországon a nemzet kettéválása lélekben már megtörtént. A barikád két oldalán az országot megtartani akarók, és az országot kiárusítók vannak, és ez nem mesterségesen gerjesztett dolog, mint pl. a Gyurcsány - Orbán konfliktus, hanem össze nem egyeztethető két világnézet van mögötte, a gyarmatosítók, és a gyarmati sorban élők esete, mint pl. Anglia kontra India, Franciaország kontra Algéria, és a többiek.
Jelen esetben belső gyarmatosításról van szó, amikor a gyarmatosítók látszólag beilleszkedtek az országba, magyar állampolgárságúak, tudnak magyarul, és magyar nevük is van, viszont más a világnézetük és az identitásuk. Az történt, hogy a gyarmatosítók alaposabban beépültek (integrálódtak) az országba, mint ahogy az angolok és a franciák tették, és sokkal kevésbé látszanak, viszont ott van a szándék, és úgy néz ki, hogy az erősebb, mint az angoloké és franciáké volt – illetve a franciáknál még mindig megvan, de az már nem annyira kizsákmányolás, hanem inkább rossz keveredés; kaptok pénzt és munkát, viszont mi irányítunk, és ha úgy döntünk, akkor atomrobbantást hajtunk végre valamelyik csendes-óceáni szigeten…
A babó világgyarmat programja a beépülésen alapul, az irányító hatalom megszerzésén, ami után következik az élősködés, és a fosztogatás. Beépül a parazita a testbe, élősködik, és pusztít. Ehhez persze fontos, hogy a testnek minél kisebb legyen az önvédelme, és Magyarország ilyen, ahol a rendőrség és a bíróság igencsak lightverziós a bűnözők ellen, viszont hatékony akkor, ha valaki meg akarja védeni saját magát, mert az önbíráskodás, és ahhoz neki nincs joga. A rendőrség nem véd meg, de te sem védheted meg saját magad: így lesz a hely a bűnözők paradicsoma, (röviden Bp).

Amíg van gyarmatosító program, addig vannak gyarmatosítás ellen küzdők is; ez a probléma csak a gyarmatosítás végleges megszűnésével szűnik meg.
Az alapesetet tekintve nincs új a Nap alatt, de a formái egyre kifinomultabbak.
Volt már gyarmatosítás, elnyomás, kettősmérce, országkifosztás, polgár- és világháború… és még mindig van.
Ha fennáll valamely alapprobléma, mindig meglesz rá a problémamegszüntető irányú reagálás is, a támadásra a védekezés; az elnyomásra a felszabadulás, ez a világ, és az élet ilyen, és haladni is több irányba lehet benne.
 81. csodafarkas(előzmény) 2008-04-09 13:42:11 
 

"A homoki szó a magyarban nem régen él, de egyébként ezeréves múltra tekint vissza, mint gyanús, titkos, bûnösnek tekintett embercsoportok címkéje. A magyar homoki az 1900 körüli években csípôdött le a buzeráns alakból a pesti szlengben (vagy ahogy akkor mondták: argóban), ekkor lett a cigarettából cigi, a mozgóképszínházból mozi, a buzeránsból homoki. Az alapszó, a buzeráns a németbôl került ide a múlt század végén (magyar szövegben elôször 1896-ban írták le). A német alak Buserant, a magyarban a szóvégi -áns a latinoskodó hagyomány eredménye, mint pl. német elegant -- magyar elegáns. A német szó a velencei olaszból származik, az ottani buzerar (ejtsd budzerár) igébôl, melynek jelentése "szodómiát ûzni, azaz férfivel análisan közösülni". Ennek alapja pedig a régi olasz bugero (ejtsd budzsero), azaz "szodomita". Furcsállhatnánk, hogy erre az olaszok külön szót tartottak fenn, ám tudjuk, hogy a szó korábbi jelentése "eretnek" volt, még korábbi jelentése pedig --- tesék megkapaszkodni --- "bolgár". "
 80. Ungi(előzmény) 2008-04-09 10:23:03 
 

Bedőlt-e a többség Gy. F. csaló ígéreteinek 2006-ban? Bizony be.
A nyirkai jóslat viszont nem nyirkai és nem jóslat. Miért nem? Csak.
A tevét átengedni, a szúnyogot megszűrni, jaaaaajjj.

Úgy tudom, hogy a Yotengrit könyv 2004-ben jelent meg először; és persze hogy akkor lenne minden kétséget kizáróan hiteles, ha a 1950 körül jelent volna meg (és nem Magyarországon, mert azidőtájt a cuclista blokkban ilyen könyveket nem adtak ki).
A hitelességéhez tehát kétség fér.
Már csak azért is, mert egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy 1950 táján használták volna a „buzerálja” kifejezést.
De, tudsz jobbat?
Érdekes lesz, hogy mennyire cáfolja meg az élet.
A 2002-től idáig terjedő időszakban szerintetek megcáfolta?
 79. br. Waldbott Eduárd2008-04-09 07:30:09 
 

Nem ám bedőltök a "nyirkai-joslatnak". Két baj van vele, nem nyirkai és nem jóslat. Olvassátok végig, érdekes módon csak 2002-ig konkrét, sőt túlságosan konkrét. Remekül felismerhető rákosi, gerő és kádár, nem úgy mint Nostradamus jóslataiban a személyek. Jól sikerült blöff, vagy csak játék, vagy átvágás.
 78. jacek(előzmény) 2008-04-09 07:12:06 
 

Ez a jóslat... Mostanában lépten-nyomon találkozom vele.
Lehet tudni, mikor fordul elő először? Kitől származik? Mármint úgy értem, valami néprajzi gyűjtés, vagy ki "találta meg"?
A honlapon igen érdekesek pl. a "sámán-perek" jegyzőkönyvei is, csak én hiányolom a hibvatkozást az erdetikre (levéltár? latin erdeti? valami?). Vagy csak én néztem rosszul.
Az egyetemen olyasmit mondtak, elég kevés az ősvallással-sámánokkal kapcsolatos forrás, most meg csak úgy zúdul ránk a sok infó. Hadd legyek szkeptikus....
 77. 77. Törölt felhasználó(előzmény) 2008-04-09 06:45:14 
 

jó ötlet





 76. Ungi2008-04-09 01:26:37 
 

Ha már szóba került az Élősködőink c. előadásban a Yotengrit-könyv, és benne a nyirkai jóslat, itt van a jóslathoz egy link:
http://www.asztralutazas.hu/index.php/magyar/Yotengrit-avagy-a-nyirkai-joslat.html
Hogy a hét tevét hogyan kell értelmezni, judaista vagy iszlám tevék lesznek-e, arról megoszlanak a vélemények.
Viszont ez az igazán aggasztó:

Kettészakad a nemzet,
lángra lobban az ország.
A lángot vér oltja.

Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lőnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul

’Minden jövendölés ókumálás (következtetés), a múltat meg jelent összekötő vonás folytatásán, a jövő felé. Megírva semmi sincsen, mert minden megváltoztatható, - ha nem fordultok el ISTENETEK-től és megszívlelitek az ősök intelmeit.’

Nem nagyon mutatkozik a megváltoztathatóság – nagyon jól be lett lőve a jóslattal a kos-út, és még mindig bal- és jobboldali szélsőségek mondják meg, hogy mi a „közép”, és a „helyes út”.
 75. Ungi(előzmény) 2008-04-09 00:31:32 
 

Megnéztem T. F. Élősködőink c. ajánlott előadását, közel 3 órában. Értékes és érdekes, én is ajánlom mindenkinek, bár maga a videó (112 MB) úgy ért véget, hogy nálam még videokártya is kikapcsolt (aztán meg vissza).
A kolléga mezőgazdász, én pedig hobbiból állat- és emberviselkedéstannal foglalkozom (etológia és humanológia; ha utóbbi tudomány esetleg nem létezne, akkor most van), sok más egyéb mellett.
A közös megállapításunk az, hogy az eszme jelenti a vándorló parazitát, a mételyt, ez az, ami élősködőként pusztít, valamint hogy ha polgárháború lesz is, magyar magyart ne öljön. Én úgy döntöttem, hogy biztos ami biztos alapon ki is maradok belőle teljesen, mert nekem se a lelki fejlődéshez, se semmihez nem kell, és nem is hiányzik. Másként mondva, nem vayok elég buta hozzá; nem az én szintem, hogy öldökléssel akarjam megoldani a problémákat, amikor más útja is van. Józan ész, jog, erkölcs, ilyenek.... Persze ha nincs meg hozzá a tömegtámogatottság, az gond, mert hiába a hibátlan logika, ha vannak, akik csak az erőből értenek...
Ami a nézetkülönbségeket illeti, én a paraziták 0-ra történő redukálásának híve vagyok, már csak azért is, mert a földi élővilágból fajok és fajták halnak ki teljesen, állítólag naponta több is: akkor miért pont a paraziták maradjanak meg?
Valamint se (kerge)birka, se farkas, se medve nem vagyok, hanem egy cickány, aki a dinoszauruszok kihalását figyeli, és eközben tervei is vannak a hogyan tovább-ot illetően. Azt már tapasztaltam, hogy ez egy ritkán előforduló faj a Kárpát-medencében – de azért van ilyen is.
 74. vfec -A rendszerből kizárva!2008-04-08 23:27:45 
 

Valóban,attól hogy valaki babónak ,orknak stb. születik még nem lesz rosszabb ember.
Ezt mi sohasem állítottuk,úgyhogy védekeznünk sem kellene az állítással szemben!

Az egyszerű átlagember akár babó,akár ork,akár magyar a primitívsége okán válik veszélyes felhasználható eszközzé,manipulálhatóvá,
és ezzel végső soron ellenséggé.
Sajnos az átlagember eszi,amit elé önt a média,nem gondolkodik,nem olvas,nem tájékozódik ,nem alkot önálló,érvekkel,és tényekkel megtámogatott véleményt,viszont magának sem hajlandó bevallani ostobaságát,ezért hogy ne tartsák tájékozatlannak egyszerűen átveszi a mások ,általában a média által rendkívül aljasan,és a legaprólékosabb módon kidolgozott,megtervezett propagandát.
Ezért tartunk most itt .

Így lesz az egyszerű alapvetően jószándékú,de hülye Goldstein néniből a Nemzeti oldalt alaptalanul lenácizó,véresszájú antifasiszta tüntető.
Na ettől a ponttól kezdve nem tudom sajnálni,pontosan úgy ahogy magyar származású hasonló cipőben járó elbutított embertársaimat sem .
Ugyanis nem kötelező hülyének lenni,ha pedig valaki az utcára vonul,tudja hogy miért,és kik ellenében teszi mindezt.

Máté barátunknál a pont,ők a Cionizmus értéktelen, és feláldozható eszközei,és az nem mentség számukra hogy ők ezzel nincsenek tisztában.
Ha valaki a saját hazámban mocskol,és támad csak azért mert kiállok a nemzeti érdekekért,akkor biztos lehet abban hogy keményen megfizet érte,és sokunkkal együtt nem hiszem hogy számukra a tudatlanság megbocsáthatóvá teszi az a hazánkkal szemben elkövetett bűnt!

Mivel a ilyen események mozgatórugója a cionizmus ezért nem hiszem hogy a szükségesnél nagyobb mértékben konfrontálódnunk kell a,az elénk koncnak odavetett,vagy a felbujtók által pajzskélt állított ostobákkal,a figyelmet,és a támadást a háttérben állókra kell összpontosítani.
A cionizmus leggyengébb pontjai :a vitaképtelensége,mivel hazugságokra épül,illetve
az irányító személyek rendkívül kis száma ….
Ne kíméljük őket,ők se kímélnek minket.




 73. chris(előzmény) 2008-04-08 22:24:31 
 

Nekem se nagyon igy egyetértek veled ilyen cionista férgek meg mindenhol vannak & miatuk nem igazán vannak ilyen Goldstein nénik.2.vh-ba is elég szépen bujtatuk menekitetük őket akárcsak a lengyeleket Horthy idejében ezt nem igazán ismerik el viszont ilyen állszent schindler-t lazán....

http://tdyweb.wbteam.com/AdjatokVissza.htm
Akit érdekel itt megnézhető a Wass Albert : Adjátok Vissza Hegyeim c. film




21:13
Mi történik, ha
tudja az NBH?
Semmi.
00:11
Lehet, hogy
rólunk az NBH
készít napi
jelentést,
Sodiról viszont
az igazságügyi
elmeszakértő...
00:41
Hahaha... félősre
röhögtem magam...
:S
02:04
Hé PancsR, ugye
olyan félős
embernek ismersz
engem is?:P :D
10:31
Az NBH-nak nem
tudja valaki a
mailcímét?! Az én
lakcímem is
módosult! :)
14:59
crowley szerintem
lassan a
szerk@kurucra is
küldheted lehet a
végeredmény ua
lesz...
20:09
a mocsok
annyukat.
23:25
2 hónapig nem
volt internet
itthon, erre ez
fogad. Jópofa.
01:21
Gerylla,
hallottál-e már a
href-ről?


Kitörés 60,35,25 emléktúra

túraszervező
túra-rss
mi ez?

legjobbak
legolvasottabbak
tartalomjegyzék
rss feed

Borso
DonPingvin
Hege
jimmy
Karesz
Makákó
SilenoZ
vébermester
vojtyek
zolibardos