bombagyár!

Néhány hete egyik barátomnál voltam. Lelkesen szedegetett elő mindenféle – számomra ismeretlen – számítógép alkatrészeket. Képzeld – mondja – olyan számítógépet építek magamnak, ami mindent tud! Ez
ilyen és ilyen gyártmányú csúcstechnológiás valami, az meg amolyan, ezek meg aztán mindennek a teteje.
Egy darabig – laikus révén – megpróbáltam okosan figyelni, majd nem is gondolkodva feltettem egy ártatlan kérdést: Használható, működik? Kikerekedett szemmel nézett rám: Hogyan működne? Fele hiányzik!

Néhány nap múlva a Magyar Honvédség 2009. évi legnagyobb gyakorlatán szemlélődtem, amikor ismét eszembe jutott az értékes darabok használhatatlan halmaza. Láttam az értékes darabokat: Kiválóan képzett felderítők, világszínvonalat képviselő pilóták, ragyogó munkát végző hídépítők és hajósok, a harc minden fortélyát ismerő lövészek, a technika minden rejtett zugát ismerő szerelők és még sok-sok „értékes darab”, akiket talán észre se vettem.

Nem véletlenül írtam „akiket” mert számomra igen gyanús volt a mindent magába foglaló „doboz” (számítógép!) Legalább 50 – 60 m3 elsőosztályú fenyőből ácsolt tribün és kerítés rendszer; több száz,
nem erre hivatott, jótékonyan eltakaró álcaháló; kivetítőt hordozó komp a Dunán; a vízen dolgozó katonák élénksárga mentőmellénye; a vendégek számára épített óriás sátrak; a száz számra ácsorgó jól felszerelt
forgalomszabályozó és vendég – kísérő stáb; a simára gyalult utak, egyszóval mindazok a kellékek, amit az egyszerű katona úgy nevez: „parasztvakítás”.

Gondoltam, ha már itt vagyok, belenézek ebbe a ”dobozba”! Első utam a közel egy hónapja kint lévő „értékes darabokat” képviselő katonák álcahálóval eltakart sátorvárosába vezetett. A jól ismert katonai
sátrakat mindenütt fóliatakarás borította. Kérdezem: „Ez meg mi? Talán valami új találmány a hőszigetelésre?” Nem – volt a válasz. Nincs egyetlen ép sátrunk, valamennyi rongyos, szakadt, beázik. És ez így jó? – érdeklődtem tovább. Attól függ milyen erős a fólia! – volt a válasz. Megfelelő esőmennyiség összegyűjtése után kiszakad és egyben zúdítja ágyainkra, felszerelésünkre az összegyűjtött esővizet.

Eleget láttam, ballagok a javítókhoz! Álmos csapat szerelget néhány jobb sorsra érdemes járművet. Mi van veletek? – kérdezem. Egész éjszaka hajókat szereltünk, hogy még kibírják ezt a néhány napot. De hát ez a
hídkészlet ma is a világ élvonalába tartozik! – érvelek én. Ez igaz, de nem 30 évesen. Ezeknek a hajóknak már legalább háromszor lejárt a kihordási ideje, csak cserélni kellene őket ugyanilyen újra.

Nem akarok tovább kutatni a „dobozban”, lógó orral megyek tovább! Szembejön velem egy citromsárga mentőmellényes csoport. Nem álltam meg szó nélkül: Minek a terepruhára sárga mentőmellény? Ez egy gyakorlat és így az ellenőrök jobban látnak bennünket! – jött a válasz. Azt már csak én morogtam oda, hogy miért megy az ellenőrizni, aki nem lát csak a sárga mentőmellényt!

Na – gondoltam – elég a gyakorlatból, nézzük az elméletet! A feltételezés szerint csapataink védelmi harcot folytatnak valahol a Nyugat Dunántúlon, veszteségeik miatt más erők leváltják őket, kivonásra kerülnek saját országunk mélységébe, Kelet-Magyarország területére pihentetés és feltöltés céljából. A kivonás során, közben van a Duna, gyakorlatunk helyszíne! És itt jött a döbbenet! Saját országunk 80 –
100 km-es mélységében olyan ellenséges eők vannak, hogy leharcolt, legyengült kivonást végrehajtó csapatainknak harccal kell átkelni a Dunán!

Hol van a biztonságot adó hátország? Mi van a mélységben élő lakossággal? Ki biztosítja az után – hátraszállítás prioritását? Anyagszállítás a harcolóknak, sebesültek hátraszállítása! Ki biztosítja mindezt?
Ja! Terveinkben nincs ilyen erő nincs ilyen elgondolás, nincs ilyen szervezet? Tehát Ti, 10 – 15 ezren elmentek elpusztulni, utána velünk, mintegy 10 millióval majd csak lesz valami! Ezután már nem kutattam a „dobozban”. Elég volt! Igaz, őszintén sajnálom az „értékes darabokat”.

Sok bizonyosságot adott ez a gyakorlat a Jobbik honvédelmi kabinetjének. Nem véletlenül szerepel programjának élvonalában a honvédelem elméleti és gyakorlati kérdéseinek helyreállítása, nemzetünk biztonságának garantálása nem csak a fegyveres harc területén. Bízom benne, hogy a Jobbik honvédelmi kabinetje ért is ahhoz amit tenni akar, nem csak beszél róla. Az „értékes darabokat” megőrzi, rájuk építi az „egészet”! A megvalósítás mikéntjét majd programunkban talán olvashatjuk...