Döntse már el a tisztelt baloldal: fasiszta vagy ávós-e a
biciklim? Mécs Imre még ávósnak nevezte a Hollán Ernő utcában, bár azóta azt a bicót ellopták, most
pedig néhány "autós érdekvédelmi szervezet" (igen, ilyen van, még több autót akarnak) kijelentette,
hogy a Critical Mass fasiszta módszer a szegény autósok diszkriminálására. Bátorkodom ezért őket a
baloldalhoz sorolni, mert az a buta emberek gyűjtőhelye, akiknek mindenről a fasiszták jutnak az
eszükbe. Bár azért a dologban valami, hiszen éppen Mussolini idejében szerelték
fel kerékpárral tömegesen az elit Bersaglieri lövészeket.
Az ominózus közleményt
betűhíven átadom nektek. Az emberi ostobaság és szűklátókörűség eme példája megérdemli, hogy a
Droidzónában őrizzük meg.
"Critikáll Mass és az autósok!
Budapest, 2009. szeptember 28., hétfő (OS) -
A Critikáll Mass egyre erőszakosabb,és bár a jogaiért harcol,semmibe veszi
a többi közlekedő jogait!Bár a környezetvédelemért emel szót mégis hatalmas forgalmi dugókat
gerjeszt,és további közlekedési útvonalak kisajátításával még nagyobb forgalomtorlódásokat
generálna. Bár hirdeti:a kerékpár alternatíva,de az autósok ellen nyíltan fasiszta módszereket
alkalmazna,szervezői pedig olyan vállalkozásokat működtetnek,amik autókkal is szállítanak.
Toleranciát követel,mégis nyíltan ellenséges a munkájukat autóval végzők,és minden autót használóval
szemben!A szabályok enyhítését követeli,mégis nagyívben tesznek a szabályokra.Egyirányú utcákban
szembe mennek,járdákon száguldoznak,piros lámpákon áthaladnak,és nem használják a kerékpárutakat! Az
EMPAMO már 2007- ben személyesen,azóta pedig több felhívásban kérte a Critikall Mass szervezőit,ne
tegyék közútjainkat a közlekedő felek háborús övezetévé,ne szítsák a közlekedők ellentétjeit.A
megbékélésre törekedjenek,és ne feszültség keltésre.Bár ígéret elhangzott,de a tettek és a
nyilatkozatok ellentétesek! Mivel a párbeszéd süket fülekre talált,az EMPAMO és a KDOE levélben
kérték a Főpolgármester helyettest,ne vegyenek el több közlekedési utat és több parkolót a
gépjárművektől,a Rendészeti Minisztert pedig,hogy ne engedjen balesetveszélyes szabálymódosításokat
a KRESZ-ben. Ne engedélyezzék a kerékpárok buszsávban,és a forgalommal szembeni haladását. A helyben
lakók nem parkolhatnak a lakásuk előtt a körutakon.A válasz az volt:a körúti parkolók az
áruszállításra, és az alkalmi forgalomra vannak fenntartva.És most ezeket a parkolókat akarják
elvenni az áruszállítóktól, a tömegközlekedéstől a 10-20 százalékban alig kihasznált
kerékpárutakért!
A kerékpár nem alkalmas
nehéz csomagszállításra,mozgássérültek - betegek közlekedésére,ráadásul szezonális jármű,így a
kerékpárutak az év nagy részében kihasználatlanok,és foglalják a helyet az amúgy is túlterhelt
gépjármű közlekedéstől! Tűrhetetlennek tartjuk,hogy néhány erőszakos,felelőtlenül hőzöngő bringás
semmibe vegye más közlekedők érdekeit,és azok kárára követelőzzön,habár adót nem fizetnek,több
milliós beruházásokat akarnak kikényszeríteni!Vannak mellékutak,belvárosi főutca, és már van sok
kerékpárút,amiken szabadon lehet közlekedniük!Nem tíz ezer bringás,hanem a naponta
BKV-n közlekedő 600ezer ember,és a 600 ezer autós az igazi
kritikus tömeg!
További
érdeklődésre:
KÖZLEKEDÉSI DOLGOZÓK
ORSZÁGOS EGYESÜLETE : Apáthy István 06 20 513-9194
EMPAMO: Legin István 06 20 939-1011 / Murányi József 06 30 933-3720
Kiadó: Közlekedési Dolgozók Országos
Egyesülete
Igen, jól látjátok, ezt a helyesírást és fogalmazást egy
magát mérvadó érdekvédelmi szervezetnek tartó egyesület adta ki, egy másik egyesülettel karöltve.
Nem tudom, milyen "közlekedési dolgozókat" tömörítenek, de kiadványuk alapján feltehetőleg a
villamosmegállókban kóricáló csikkszedőket és az utasverő BKV ellenőröket képviselik. Még
saját tagsági
kártyájukat sem voltak képesek helyesírási hiba nélkül
megtervezni.
Igen, hihetetlen, de igaz: ez a két egyesület úgy véli, a
bicikli rossz, Koppenhágában, Berlinben vagy Amszterdamban sötét bunkó mindenki, és nekünk inkább
Szófia vagy Moldova példáját kell követnünk, ahol a komoly, megfontolt, felnőtt emberek saját
autóban terpeszkednek, és biciklizni égő. Ideje fellépni a közlekedési útvonalakat "kisajátítani"
akaró biciklisek ellen, mert hát mégiscsak tűrhetetlen, hogy még nincs hatsávos autópálya a Körút
helyén. Mindezt úgy, hogy
alapszabályzatuk szerint a következő közhasznú célokért
dolgoznak:
4. nevelés és oktatás,
képességfejlesztés, ismeretterjesztés,
5. kulturális tevékenység,
6. kulturális
örökség megóvása,
9. környezetvédelem,
11. hátrányos helyzet csoportok
társadalmi esélyegyenlségének elsegítése,
12. emberi és állampolgári jogok
védelme,
14. sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás
alapján
folytatott sporttevékenység
kivételével,
Természetesen ezt is betűhíven emeltem át.
A srácoknak nem erősségük a betűvetés, na. (Érdemes megnézni
más
közleményeiket is.) De a józan gondolkodás sem: nézzük csak, mit hordtak ezek
össze!
"A Critikáll
Mass egyre erőszakosabb,és bár a jogaiért harcol,semmibe veszi a többi közlekedő jogait!Bár a
környezetvédelemért emel szót mégis hatalmas forgalmi dugókat gerjeszt,és további közlekedési
útvonalak kisajátításával még nagyobb forgalomtorlódásokat
generálna."
Kezit csókolom, a Critical Mass egy érdekvédelmi demonstráció. Nem csak úgy van, hanem el akar érni valamit az a pár százezer ember. Azért egyre
"erőszakosabb", mert egyre többen vesznek rajta részt. Legutóbb úgy háromszázezren. (Tetszik érteni:
300 ezren. Az sok. Annyi ember már akár akarhat is valamit.) Azt eddig nem tudtam, hogy a forgalmi
dugókhoz feltétlenül szükség van a Critical Mass-re, én eddig úgy tudtam, azt az autók maguk is
megoldják.
"Bár hirdeti:a kerékpár alternatíva,de az autósok ellen nyíltan fasiszta
módszereket alkalmazna,szervezői pedig olyan vállalkozásokat működtetnek,amik autókkal is
szállítanak."
Hú, de keményen odamondott Apáthy elnök úr, ez az,
fasisztázzuk le őket, annál nincs durvább! Magam előtt látom a fekete ruhában, rohamsisakban
kerékpározó, marcona alakokat, akik "A tutti avanti, Benito Mussolini!" kiáltással rángatják ki az
autósokat a volán mögül, és már viszik is őket a marhavagonokhoz. A kicsinyes proli imázsát tovább
erősíti az a szenzációs leleplezésnek szánt benyögés, hogy a Critical Mass egyes szervezői cégének
van autója. Minden bizonnyal ezrek fognak most haragosan elfordulni az "álszent" Critical Mass-tól,
akárha a Kuruc.infó deklarált volna árulónak valakit. Közben persze egy szót sem szól azért az
állapotért, hogy naponta kétszer bedugulnak Budapest főútvonalai, mert egy paraszt, egy autó
felállásban araszol mindenki órákon keresztül. Autós kultúra, az nincs, az autó eleve
felsőbbrendűséget feltételez. Valaha a bagózásról hitte azt a sok sutyerák, hogy komoly felnőtt
benyomását kelti vele, ma meg azt érzik cikinek, ha nem égetnek el három liter napi benzint az
irodáig.
"Toleranciát követel,mégis nyíltan ellenséges a munkájukat autóval
végzők,és minden autót használóval szemben!"
Hát, én még nem láttam olyat, hogy a
Critical Mass be akarta volna tiltani a taxit vagy a pizzafutárokat. A kamionokat meg minden
kulturált országban kitiltják a nagyvárosokból.
"A szabályok enyhítését követeli,mégis nagyívben
tesznek a szabályokra.Egyirányú utcákban szembe mennek,járdákon száguldoznak,piros lámpákon
áthaladnak,és nem használják a kerékpárutakat!"
Na, már tudjuk, hogy
motorizált tajparasztunk még életében nem alacsonyodott le odáig, hogy bringára üljön. Bár még így
is tudnia kell, hogy a bicikli keskeny.
Simán elfér ott, ahol egy autó nem. Így az egyirányú utcában is elég neki az az egy méter,
ami a szemből jövő kocsik mellett maradt. A piros lámpán pedig azért megyünk át, mert azok többsége
csak egy zebrát véd, amin adott esetben nem jön senki. Persze, az autó is átmehetne, csak az autó
ötvennel jön, mi meg tízzel, de a sétáló ember tempója sem esik nehezünkre. Tessék megszámolni, hány
gyalogost gázolnak évente a biciklisek a zebrán.
Értem én, hogy a
tajparaszt úr irigy a bringásokra, mert ő is szeretne összevissza száguldozni, vagyis hát inkább azt
a csendőrélményt kívánja, hogy hivataloskodva megrendszabályozhasson másokat, saját frusztráltságát
feldolgozandó. De akár hiszi, akár nem, az autó egy sok lóerős, tonnás súlyú, száguldó acélmonstrum,
amivel kurvára óvatosan kell bánni. A bicikli meg legfeljebb tíz kiló, maximum hússzal megy,
nagyságrendekkel jobban érzékeli a vezetője a külvilágot, és már csak azért is vigyázni kell vele,
mert a vezetője töri össze magát a legjobban, ha perecel. Nyugi bele, ha egy bringás belemegy a
pirosba, azt megnézte előre. Ha mégsem, akkor Darwin-díjat nyer, és egy hülyével
kevesebb.
"az EMPAMO és a KDOE levélben kérték a Főpolgármester helyettest,ne
vegyenek el több közlekedési utat és több parkolót a gépjárművektől."
Szegény, szegény gépjárművek. Már közlekedni se
hagyja őket a sok szemét bringás. A bicikliútra parkoló autókat most ne említsük, olyan nincs
is.
"És most ezeket a
parkolókat akarják elvenni az áruszállítóktól, a tömegközlekedéstől a 10-20 százalékban alig
kihasznált kerékpárutakért!"
Na jó, de minek a 10-20 százalékáról
beszélünk? Egyszer számolná meg Apáthy úr a bringákat a Bajcsyn vagy a budai rakparton... Éppen
annak köszönhetően emelkedik a biciklisek száma, hogy végre épülnek bicikliutak. Amikor gyerek
voltam, a kerékpárút kifejezés csak a KRESZ-ben szerepelt, mint virtuális objektum, de soha senki
nem látott olyat, csak ábrándozhattunk arról, hogy egyszer lesz olyan helyes kis utacska, igazi
felezővonallal, mint az autóknak, hogy nyugodtan biciklizhessünk. Ma már nem ritka jelenség az
együtt bicikliző család, utánfutón vontatva a kisdedeket és a csomagokat. És az ilyen emberek mindig
mosolygósak, míg a kocsikban kuporgó, dugóba ragadt pofák savanyúak és lenézőek. De nyilván nagyon
felnőttnek és komolynak képzelik magukat, míg a tocsogósra izzadt volánt
markolásszák.
"A kerékpár nem alkalmas nehéz csomagszállításra,mozgássérültek - betegek
közlekedésére,ráadásul szezonális jármű,így a kerékpárutak az év nagy részében kihasználatlanok,és
foglalják a helyet az amúgy is túlterhelt gépjármű közlekedéstől!"
Nehéz csomagot nem is szállítunk biciklivel,
mozgássérültek pedig roppant ritkán közlekednek kerékpárral. A Critical Mass - és általában a
bringás mozgalom - célja éppen az, hogy tényleg csak az járjon gépjárművel, akinek feltétlenül
muszáj. Tulajdonképpen minek egy nagy erejű géppel megmozgatni egy tonna acélt azért, hogy egy
hatvan kilós testet munkába vigyen, majd haza? Ja, persze, tudom, a biciklin ÖSSZEIZZADNÁ magát...
Mert az összes, dugóban tolongó autófüggő majom mind tévéműsort vezet meg topmenedzserként tárgyal
érzékeny orrú befektetőkkel, mi? Persze, persze. Indok mindig van, csak a seggünket ne kelljen
felemelni.
"Tűrhetetlennek tartjuk,hogy néhány erőszakos,felelőtlenül hőzöngő
bringás semmibe vegye más közlekedők érdekeit,és azok kárára követelőzzön,habár adót nem
fizetnek,több milliós beruházásokat akarnak kikényszeríteni!"
Na, itt a másik
megdönthetetlen proliérv, hogy "de hát mi adót fizetünk..." És akkor mi van, apuskám? Gondolod, hogy
a bringások a levegőből élnek? Nekik nincs ÁFA, SZJA, miegymás? Hát igen, útadót nem fizetünk, ez
tény, de cserébe nem is szennyezzük a környezetet. Nem pöfögünk, nem öntünk olajat a földre, nem
dobáljuk a használt gumikat az erdőszélre, a mi kedvünkért nem kell köröshegyi völgyhidat és
búzamező alá fúrt alagutat építeni (hja, ezek egyenként többe kerültek, mint az ország összes
kerékpárútja, tudtad?), továbbá nem szarunk egymás fejére, mint az autókba bezárkózott, savanyú
pofák, akiknek a szélvédőn túli világ csak illúzió. Némi társadalmi haszna van az ilyesminek, az
egyik éppen a Critical Mass. Hogy is végződött az az autós felvonulás, amit legutóbb a CM ellen
próbáltatok szervezni? Hogy nem jött el senki? Hát, ez ciki.
"Vannak mellékutak,belvárosi főutca, és már van sok
kerékpárút,amiken szabadon lehet közlekedniük!Nem tíz ezer bringás,hanem a naponta BKV-n közlekedő
600ezer ember,és a 600 ezer autós az igazi kritikus tömeg!"
Most erre
hirtelen csak annyit mondanék, hogy 1 liter benzin elfogyasztása során egy átlagos autó mintegy 2,3
kg káros anyagot termel. Városban araszolva egy átlagos autó mintegy 8-10 litert fogyaszt 100
kilométeren. Naponta 10 km-rel számolva fejenként, átlagos autónak véve a teherautókat és a buszokat
is, a járművenkénti 1 liter simán megvan, azaz napi 600 tonna káros anyagot szórnak szét a kocsik
Budapest utcáin, bele a tüdőnkbe. Minden nap! Illusztrációként tekintsétek meg, hogy néz ki a
légzésvédő maszkom szűrője 2 hónap használat után. Éppen ma vettem ugyanis
újat.
Ezzel szemben a Critical Mass minden
károsanyag-termelése néhány eldobált sörösdoboz, és az is csak egyszer van egy évben. Talán arra
kellene figyelmet fordítania ennek a környezetvédelem és kultúra mellett oly elkötelezett
társaságnak, hogy ezt megértesse az egyedül autózgatókkal. Le az önmagáért való autózással! Oké, a
mozgássérültek és a teherautók maradhatnak.