Nyitásnak szertném megköszönni
minden kedves Barátunknak a tegnapi találkozón való megjelenést! Igen, jó ám tudni, hogy érdemes
hinni Bennetek-bennünk. Köszönöm!
Szóval röviden csak annyit,
hogy akik eljöttek a Magyarok Házába a 17 órakor kezdett kis találkozóra, megjelenésükkel részesei
lehettek annak a bizonyos "első lépésnek", amely - remélhetőleg - egy szebb Magyar jelen felé
irányulva megadta a lehetőséget mindannyiunknak (kinek-kinek képességei és hajlamai szerint) a
tevőleges részvételt céljaink megvalósítására.
Ugyebár közös
akarattal sikerült elhatároznunk, hogy miután hivatalosan is létrehozzuk az Ökobomba
Egyesületet, ezzel az új, ám roppant határozott ütemtervvel és kiforrott programmal bíró,
valóban civil kezdeményezéssel kilépünk a nyilvánosság elé,
és megkezdjük (megalkuvást nem ismerő) harcunkat Magyarország természeti egyensúlyának
helyreállításán alapuló társadalmi-környezeti-gazdasági felemelkedéséért.
Igen, ezek valóban roppant hangzatos szavak, tudom, hogy akadnak
majd néhányan, kik fanyalogva somolyognak olvasásuk közben (Liebe Freunde), ám az általam oly
sűrűn emlegetett szimbiogazdasági program pontosan ezeket a
fogalmakat takarja, úgyhogy ezúton üzenem a "kákán csomót keresőknek", hogy amíg nem tudtok
jobbat ajánlani, addig szíveskedjetek "óvó kritikáitokat" megtartani magatoknak!
Mondhatnám, a tegnapi összejövetelen sikerült megosztanom a
jelenlévőkkel azokat az alapelveket - olyan társadalmi erő létrehozása, mely Magyarország
természeti adottságainak felhasználásával és helyi szinten való fejlesztésével különféle
természetes haszonvételek előállításával és közösségi szinten történő, szigorúan a programban
résztvevő közösségek számára történő hasznosításával a vidéki élettér, a jelenleg mesterséges
társadalmi-gazdasági-kultúrális nyomorba taszított tájegységek (a Viharsaroktól Dél-Dunántúlon
át a Tiszahát és Abaúj szerves
összekapcsolásával) őshonos lakosságának valódi felemelkedését szolgálja - amely alapelvek
széleskörő megvalósításával a hasonló célokért küzdő, ám a mesterséges elszigeteltség
következtében a Társadalom széles rétegei számára jórészt ismeretlen csoportoknak is hatékony
segítséget fogunk tudni nyújtani. (Nem annyira, mint ahogy az előbbi mondatot nyújtottam, hanem -
remélhetőleg - mindenki számára közérthető módon, sőt, bízom benne, hogy mindenki számára
élvezetesen. No de fel a fejjel, ha figyelmesen újraolvassátok párszor, egyre érthetőbb lesz.)
Na de nem akarok cinikus lenni - bár néha igen jól esik - ezért inkább
ajánlom szíves figyelmetekbe, hogy a jövő héten a tegnapi megbeszélés (előadás, szómenés?)
folytatásaként újabb összejövetelt tartunk, melyre remélhetőleg még többen el fogtok tudni jönni, és
ahol már a konkrét "akciótervet" is meg fogom osztani Veletek.
Addig is vigyázzatok Magatokra, gyönyörködjetek ebben a szépségben,
élvezzétek mondjuk ezt, és persze jó hétvégét
Mindenkinek!
És hallgassatok zenét is!

Letöltés