Egyre több pénz van a festmények piacán

 

Drágán keltek el a festmények
Drágán keltek el a festmények

Londonban nemrég kortárs festményeket adtak el hatalmas összegekért. Két aukcióra került sor a közelmúltban, vagyis a Sotheby’s és a Chrisite’s, egyik esetben sem sajnáltálk a dollármilliókat a vásárlók. A Sotheby’s egy tőzsdecég, így az interneten is részesülni lehet a műkincsek hozamában, hiszen bárkinek van lehetősége megvásárolni a cég részvényeit. Mindkét aukcióra ezen a héten került sor (február 9-14 között), ezeken kb. 367 millió dollárt költöttek összesen a vásárlók a műkincsekre.

 

A kb. 98 milliárdnyi forintért, kizárólag kortárs művészeti alkotásokat vásároltak. Viszonylag sűrűn vannak nagy aukciós hetek, azonban ebben az évben ez volt az első ennyire nagyszabású. Nem voltak mesterművek a kínálatban, azonban mégis voltak olyan híres darabok, amelyek esetében a gyűjtők mélyen a zsebükbe nyúltak. Gerhard Richter és Cy Twombly festményei voltak a leghíresebbek ezen a héten. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az összes meghirdetett festmény majdnem kilenctizedét sikerült értékesíteni, így az aukciós házak mindenképp jó hetet zárhattak.

 

Rengeteg ázsiai gyűjtő jelent meg az aukciókon, de az amerikaiak is szép számmal megjelentek, akiknek a dollár megerősödése is segített. A tavaly nyári viszonyokhoz képest kb. 10 százalékban erősödött a dollár, így most már közelebb jár a fonthoz mint korábban, ilyen esetekben pedig erre szükségük van, hiszen a műkincsek fontban voltak meghirdetve. Richter 1986-ban készített festménye volt a hét legdrágábban eladott alkotása, ezt az absztrakt művet egy amerikai hedge fund menedzser vásárolta meg, több mint 30 millió fontért.

Bombagyar